Tömegcikkek. Hol van már az egyéniség?

Titokban mindenki vágyik arra, hogy szeressék és elfogadják.

De aki egészséges önértékeléssel bír, az nem szorul rá, hogy az elfogadást úgy érje el, hogy tömegcikké varázsolja magát. Az a baj a mai világgal, hogy kialakult egy szűk látókör, egy hozzá tartozó mércével, és aki ezen mérce alatt mozog, már kevesebbnek, rosszabbnak, értéktelenebbnek számít.

Sokszor jártam olyan helyen, ahol több szempár fúródott a hátamba, éreztem, hogy végig mérnek. Nincs póthajam, nincs széttetovált szemöldököm, nem hordok hatalmas bizsu ékszereket. Szóval nem mozgok a tömeggel egy irányba.

A facebook-on előadott hatalmas nagy karriereket befutók hada diktálja az iramot. Aki nem veszi fel a tempót, az alulmarad. Ne értsetek félre, semmi gond azzal, ha valaki ad magára. Sőt! Csak odáig fajulnak a dolgok, hogy a közösségi oldalakon versenyt űznek abból a hölgyek és urak egyaránt, ki izmosabb, ki jár többet konditerembe, kinek hosszabb a haja, a műkörme. Ki járt több látványos és híres helyen, híres emberek között. Egyszóval az internet világában mindenki élete hawaii és napfény. Mindenki berobbantja a legjobb formáját, az már más kérdés, hogy a való életben mennyire tud villantani. Elveszőben vannak az ember igazán fontos tulajdonságai. Ciki, ha valaki nem fennhéjázó és nem arrogáns. Tudjuk..... majd ti megmutatjátok. Dögunalom már a sok majmolás és egymásra hasonlítás. Sétálsz az utcán, és bakker mindenki egyforma. És majd mindenki jól megmondja a magáét a neten, megy a szájalás ezerrel, csak még a véleménye sem a sajátja, azt is guberálja valakitől, hogy még jobban beolvadjon. Elértük, hogy azt gondolja korunk embere, hogy a külső értékeivel kell hódítania és megállnia a helyét a világban. Szánalmas és egyben elkeserítő. A pénzre hajtás, a drága holmik... a lelküket eladják érte, zokszó nélkül. Annyira letűnőben van az önbecsülés, hogy csak ez az egyetlen út, hogy elfogadjuk magunkat és elfogadjanak bennünket? Hogy aláássuk a becsületünket és behódolunk?

Tömegcikkek vagytok, gyerekek! Menő lett a nagymellényűség, a káromkodás, keménykedés. Tinédzser lányok szájából hallok olyan szavakat, hogy én szégyellem el magam. Annyira divat minden, ami mű, minden, ami nagyszabású, hogy ezek között az ember is csak egy kirakatbábu lett. És mondanom sem kell, kinek kell egy ilyen. Aztán lehet keseregni, hogy senki nem becsül meg, senki nem látja a lelketek, de akkor már késő! Ébresztő! Szedjétek már össze magatokat!

Azért küzdötök, hogy egyéniség legyetek, de mindent megtesztek azért, hogy ne legyetek azok. Vicces!