Soha nem leszel elég jó!

Ez sokunknak ismerős, ugye?

Persze, hogy soha nem leszel elég jó... De nem azért, amiért azt te gondolod. Jóval többet érsz te annál, mint ahogy veled bánnak. Ne hidd el senkinek, hogy nem vagy elég jó.

Amikor már ott tartasz, hogy mindent mindig a másik szája íze szerint teszel, akkor baj van. Soha nem vagy elég jó? Bármit teszel, bárhogyan teszed? 200-on teljesítesz, maximálisan kielégítve a másik igényeit minden téren, az eredmény pedig nem érkezik? Sőt, egyre rosszabb? Akárhogyan próbálsz megfelelni valamit mindig elszúrsz és ezt nem késlekednek az orrod alá dörgölni?! Kész vagy bármiben változtatni, magadat elnyomva? Teljesen kivagy fáradva mentálisan, lelked tartalékait teljesen felemésztve állsz, hogy mit kellene még tenned, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek?

Majd én megmondom: lelécelni. Mert bizony nagyon rossz helyen vagy.

Gondoljunk már bele egy kicsit ebbe mélyebben. Ahol szeretnek, ott elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Sőt pont azért szeretnek, mert olyan vagy, amilyen. Ahol elfogadnak, ott nem várják tőled, hogy várakozáson felül teljesíts mindig, mindenben. Ahol elfogadnak, ott nem akarnak megváltoztatni. Ahol nem akarnak megváltoztatni, ott szabadnak érezheted magad, hisz az is vagy. Ahol szeretnek, ott támogatnak, jellemed építik, nem pedig rombolják. Ott megbecsülnek és értékelnek. Ahol szeretnek ott kincs vagy, nem holmi rongy bábú, amit csűrnek, csavarnak, saját képmásukra alakítva. Ahol szeretnek nem kérik, hogy add fel önmagad, hanem védelmezőként állnak ki érted.

Az igazi szeretet nem kéri tőled, hogy ölts fel olyan gúnyát, amit a másik szab rád.

Értsétek meg, a szeretet egyenlő a szabadsággal. Hol rabként kezelnek, és önmagad feladására biztatnak, ott bizony nem szeretnek. Ott megtűrnek, tátongó lyukak befoltozására, régi sebek enyhítésére használnak. Fel kell nyílnia a szemnek, és messziről el kell kerülni az ilyen helyeket, mert ezek boldogság és életerő elnyelő helyek. Másrészt pedig senki nem süllyedhet odáig, hogy saját akarátból hagyja, hogy megfosszák a boldogság kiváltságától. Nem süllyedhet olyan szintre, hogy magát lealacsonyítva olyan helyen éljen, ahol nem becsülik meg.

Inkább éljen valaki egyedül, mint olyan közegben, ahol fikarcnyit sem jelent a másik számára. Az nem élet. Az kínszenvedés. Önmagunk lealacsonyítása egy más személy rezgésére, és önmagunk feladása. Ennél nagyobb önámítás nincs.