A nők szerepe az iszlám vallásban...

Tények. tévhitek.

Szögezzük le a iszlám és a muszlim szó szerepét, mielőtt jobban elmerülnénk világukban. Az iszlám szó jelentése: ' Isten akaratának való alávetés ', míg a muszlim szó annyit tesz: ' önmagát Isten akaratának alávető. ' Tehát miről is van szó? Muszlimok azok, akik teljesen átadják magukat Istennek, azaz az iszlám hívei. Jól tudjuk, hogy hitük szerint az egyedüli Isten: Allah - csak őt imádják. Valójában ők úgy tekintenek az iszlámra, mint az egyedüli valós vallásra. A Korán szerint mind a zsidók, mind a keresztények alávetett népek ( pénz és föld fejében akár életben is hagyhatják őket), sem vallásilag, sem jogilag nem egyenlőek velük.

A Korán ( az ő szent írásuk ) társadalmi kérdésekben is szélsőséges megnyílvánulásokba bocsátkozik. A muszlim közösségek életmódja, kultúrája teljesen szembe megy a nyugati kultúrákkal. Jogosan gondolhatjuk, hogy elnyomják és alárendelik a nőket, ( természetesen így is van) ám az iszlám ezt így rendeli el.

A Korán szerint a nő nem személy, hanem egyfajta szerepkör. Ők a család teremtői, alappillérei. Erre épül rá a velük szemben felállított szabályok sokasága. Tehát, lényegében az, hogy a nők férjük engedélye nélkül sehova se mehetnek, a házba engedély nélkül senkit be nem engedhetnek, és idegenekkel egyáltalán nem beszélhetnek mind az ő, azaz a család védelmének érdekében történik.

Jogilag a nő csak másodrangú szerepet tölt be a társadalomban. Mindjárt következik belőle a ( általunk igazságtalannak vélt, általuk viszont teljesen normálisnak) házasságban betöltött szerepük és az erre vonatkozó szabályok, amiket be kell tartaniuk. A muszlim férfinek ugyanis 4 felesége is lehet akár, ám ezzel szemben ha egy muszlim nőnek egynél több férje van, házasságtörést követ el. ( Iránban például a mai napig létezik egy arra szakosodott rendőrség, aki a házasságtörő nőket megbünteti ( megkövezi!!!) ) Házasságon kívüli szexualitás teljesen tiltott (végül is csak elég az a négy asszonyka...) , minden gyermeknek törvényes, vér szerinti apával kell rendelkeznie. A férfiak szabadon elválhatnak ha úgy gondolják, ám a nők csak akkor, ha bizonyítani tudják férjük szabálysértésÉt. Ez nyilván nem egyszerű, ugyanis tanúvallomásuk csak fele annyit ér, mint a férfiaké.

Természetesen a muszlimok ezt nem hátrányos megkülönböztetésként tartják számon, hanem a szerepkörök közti különbségek kinyilvánításaként. Azért, hogy enyhítsünk a körülményeken (na persze), annak a férfinak akinek több felesége van, köteles mindegyikkel egyformán bánni- azaz: mindegyikkel ugyanannyiszor hálni, ugyanannyi ajándékkal meglepni stb..stb.. (Hát ez igazán megnyugtatóan hangzik...) Na de a házasságról még egy kihagyhatatlan tény: a férfi köteles eltartani asszonyát, akkor is ha az asszony gazdagabb. Ugye már is szimpatikusabbak a muszlim férfiak? Náluk a házasság afféle üzlet, vagyoni és családi szempontból is jövedelmező kell, hogy legyen. Éppen ezért következtethetünk rá, hogy rokoni szálakkal rendelkező személyek is házasságra lépnek egymással, mégpedig a vérkötelékek megerősítése miatt. A szerelem szó az ő kultúrájukban egyáltalán nem szerepel.

A muszlim nők öltözködésére vonatozó ' szabályokat ' is olvashatjuk a Koránban. Testük teljes elfedését tisztaságuk megőrzése és védelmük érdekében parancsolta az ő egyetlen Istenük, Allah. Olybá tűnhet, hogy az ott élő nők ezt a sok hátrányukra szolgáló szabályt teherként élik meg, ám ez tévedés. Ők, mint már említettem Isten akaratának vetik magukat alá. Minden ami történik velük így van elrendelve. Számukra ez a normális élet.

Az iszlám hívei teljesen más normák szerint élnek. Így, ezek tudatában teljesen más megvilágításba kerül viselkedésük, cselekedeteik, előre nyomulásuk. Egészen kiskoruktól fogva ( 4 év) nevelik beléjük ezt a kultúrát és viselkedés mintát. A kereszténység elnyomása számukra egy cél, amellyel Allah akaratának tesznek eleget. Ez ránk, keresztényekre nézve nem túl megnyugtató.


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el